2013. június 28., péntek

Rovarok feketén-fehéren II.

Sziasztok!
Ma sem maradunk bejegyzés nélkül, ugyanis elkészült újabb két rovarka, így megmutatom őket.
Az első részt itt nézhetitek meg.
A harmadik egyed még tegnap elkészült, de csak estére, így gondoltam megvárom, míg elkészül a negyedik is, egyben megkapjátok őket. Rendkívül hamar megvoltak ők is, alig egy-egy óra kellett hozzájuk.
A negyedik egyeddel kicsit megszenvedtem, valahogy valamit sikerült elszámolnom, így vissza kellett bontanom, és kezdeni az elejéről, de nem bírtam volna otthagyni hibásan.
Aki alkot, törekszik a tökéletességre, szerintem ezen nincs is mit magyarázni, ha hiba van, azt nem lehet otthagyni. Mindig igyekszek mindent megtenni, hogy minden öltés a helyén legyen. Persze van olyan, amikor a hiba kijavíthatatlan, vagy már annyira előrehaladott a munka, hogy tovább tart visszabontani, mint amennyi hátra van. Bevallom, ilyenkor nagy nehezen, de elfogadom, hogy ez ilyen lett, és tudom, hogy ott van benne a hiba, de nem mindig látom pontosan, csak zavar. De visszabontani ilyen esetben nem szoktam – ez az egyik hibám.
Visszatérve a rovarokra, lefotóztam őket egyben is, ők így négyen készültek el, és most egy hétre megint le kell tennem a tűt, még van egy teljesítendő vizsgám, amint készen vagyok vele, belevetem magam újra.
Előbújt a napocska is, viszont elég hűvös van még mindig, reméljük, hamarosan visszatér a strandidő. Főleg, hogy már látom a fényt, az alagút végén, ha vége a tanulásnak jó lenne valami strandot felkeresni.
Legyen szép napotok, és mivel péntek van, kellemes hétvégét is mindenkinek (:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése