Sziasztok!
Bevallom, eddig bírtam. Most van egy kis időm két vizsga
között, így gyorsan meg is született két kis rovarka. A képek az anyag miatt érdekesek lettek, de szeressétek így is (:
Fekete anyagra fehér cérnával készült. Nagyon gyorsan
haladtam vele, szerintem egy rovar egy órába telt csupán, sajnos nem mértem az
időt, rá kellene már szoknom, hogy tudjam, mi mennyi időbe telt.
Ez a rovar téma nem épp a kedvencem, de ezeknek a cuki
mintáknak nem lehetett ellenállni. Kedves Művészbarátnőm nézte ki magának
ezeket az apró lényeket, van még egy pár rovarka, nem tudom, mennyi fog
elkészülni belőlük, és mikorra, de sorban hozom majd mindet Nektek.
Ha lenne fémes csillogó fonalam, akkor azzal kezdtem volna
neki, kicsit különlegesebbek lettek volna, de ami késik, nem múlik.
Egyébként tegnap ki tudtam kicsit mozdulni itthonról, így a
várost járva feltöltöttem kimerült Aida-készletemet. Elfogyott ugyanis az az
adag, amit még sok évvel ezelőtt kaptam Anyukámtól, akkor indult el ez az egész
móka.
Újabb Bagolykás mintákat is találtam a neten, szépen várnak
a sorukra. Alig várom, hogy belekezdjek valami újabb, nagyobb mintába. Nyáron
gyakorlatomat fogom tölteni, de mellette remélem lesz időm újabb csodákat
alkotni.
Ti hogy vagytok? Mit gondoltok a rovarjaimról? És mit
szóltok az időjáráshoz?
Írjátok meg véleményeteket, várom szeretettel.
Szép napot Nektek (:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése